A három napja a Hírkút.hu-n megjelent cikkem a Somogy megyei Országos Diákparlament (ODP) ülésén történtekről, amikor egy diák kritikus beszédét megszakították elég sok médiumot érdekelt. Meglepő volt, hogy a helyi sajtó miért nem volt ott az eseményen. Kiderült: ott volt, csak rövid idő után minden újságírót kiküldtek.

Bradánovics Bendegúz, az érintett diák, akivel hamarosan hosszabb cikkben is tervezek foglalkozni, elmondta nekem történetét és elküldte a felszólalásának vázlatát. Az újságírók azonban a helyszínen már ezt sem hallhatták. Az állam által szervezett Országos Diákparlament, amit a köznevelési törvényben leírt kötelezettségből hívnak össze három évente ugyanis nem nyilvános a média előtt. A helyi lap egyik munkatársának elmondása szerint a rendezvény úgy zajlott, hogy csupán a legeeleje volt sajtónyilvános, az ülés már zárt ajtók között folyt.

Az államilag szervezett Országos Diákparlament valós érdekképviseletével szembeni kételyek is fontos motiváció voltak, amikor három éve megalakult az évente - szintén - demokratikusan választott Független Diákparlament (FDP), mely egy önszerveződő civil diákképviselet. Az FDP minden ülése nyilvános a látogatók és a sajtó előtt. 

Az FDP javaslatcsomagjára idén érdemben azért nem reagáltak, mert arra hivatkoztak, hogy az ODP-ben és a Köznevelési Kerekasztalon jó irányba haladnak és sikeresek az egyeztetések. Ez utóbbit számos szakmai szervezet bojkottálja mert illegitimnek tartják, miután a kormányzat, illetve a minisztérium többségében kormányközeli szervezetekkel tárgyal benne.

(Fotó: Somogy Megyei Önkormányzat Facobook-oldala)