A videojátékok kedvelőinek ötödénél jelentkeznek valamilyen mértékben a problémás játékhasználat jelei – mutatta ki egy ELTE-n készült kutatás, amelyben 3400 fiatal vett részt.

A magyar játékosok 3%-a súlyosan, 15%-a pedig a közepesen veszélyeztetett kategóriába tartozik - ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy ténylegesen függők lennének, ugyanakkor érdemes odafigyelni rájuk. Meglepő, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem a játékkal töltött idő mennyisége, hanem sokkal inkább a személyiség, a szociális háttér és a játékhoz való hozzáállás a meghatározó tényezők.

„A videojáték-függőség kutatása még relatíve új tudományterület, így hivatalosan nem is tartozik a mentális betegségek közé, pedig a nemzetközi kutatások a problémás játékosok arányát 3% és 20% közé becsülik, és Magyarországon is több százra tehető a számuk”

– mondta Bányai Fanni, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia tanszékének doktorandusza, a Chio Mozdulj Gamer Mozgalom szakértője.

A függőségre hajlamos játékosok ezekről ismerhetők fel:

  1. Fantáziálás: gondolatban akkor is a játékról álmodozik, amikor éppen nem játszik

  2. Megvonási tünetek: hiányérzet és feszültség keletkezik benne, amikor nem játszhat

  3. Túlhasználat: nem tudja kontrollálni a játék mennyiségét, pedig szeretné

  4. Belefeledkezés:í elveszti az időérzékét, teljesen elmerül a játékban és emiatt elhanyagolja a feladatait

  5. Konfliktusok: a fenti okokból összetűzésbe kerül a környezetével, gyakran hazudik a játékkal töltött idő mennyiségéről

  6. Elszigetelődés: elhanyagolja a barátait, kapcsolatait, így magányossá válik

Ezen felül olyan testi tünetek is jelentkeznek a problémás játékosoknál, mint az elhízás/fogyás, a szem megerőltetése, hátfájás és egyéb mozgásszervi betegségek, valamint általános fáradság és kimerültség.

A pszichológus szakértő szerint semmiképpen sem agresszióval és eltiltással. Ha valóban problémás játékosról van szó, úgy abban kell segítenünk neki, hogy visszataláljon az egészséges használathoz. A legjobb stratégia, ha elkezdünk vele beszélgetni a játékról, hogy megismerjük, milyen az a virtuális világ, amelyben a napjait tölti. Fiatalabb játékosoknál ez megkönnyíti azt is, hogy közösen alakítsuk ki a játékra vonatkozó szabályokat, amelyek mindkét fél számára elfogadhatók, vagy közösen választunk ki játékokat a hivatalos besorolás alapján, és határozzuk meg a napi vagy heti játékidőt. Bátorítsuk, hogy játsszon együtt az „offline” barátaival, mert így fejlődhetnek a személyes kapcsolatai, és a játékban tanult készségeket is könnyebben használhatja majd a valós élethelyzetekben.

„Jó, ha a játékosnak van más hobbija, amire szülőként építeni tudunk. Szervezzünk közös programokat, amelyekben szerepet kap a játék és a testmozgás is. Erre kiváló lehetőséget biztosítanak az ingyenes Chio Mozdulj Gamer rendezvények, ahol a játékosok új sportokat próbálhatnak ki, közben pedig ismerkedhetnek a hasonló érdeklődésű fiatalokkal. Erre legközelebb a budapesti PlayIT Show keretében, április 29-én lesz alkalom”

– tanácsolja Bányai Fanni.

2015 szeptemberében indult útjára az a kezdeményezés, amelynek célja egyfelől, hogy a számítógépes, illetve digitális játékokkal játszókat, a „gamereket” egészséges életmódra ösztönözze, másrészt lebontsa a velük szembeni előítéleteket. A mozgalom mögött az ország legnagyobb gamer rendezvénysorozata, a PlayIT szervezői, és a legnagyobb gamer életmód magazin, a GameStar állnak. A programhoz 2016 áprilisában névadó szponzorként csatlakozott a Chio márkával az Intersnack Magyarország Kft. is, amely piacvezető a sós snack termékek kategóriájában. A Mozgalom minden hónapban ingyenesen látogatható, változatos sportprogramokat, életmód tanácsadást kínál azzal a céllal, hogy megmozgassa a magyarországi játékos közösséget.

Ambrus

Czeglédi Ambrus Máté

Czeglédi Ambrus Máté vagyok, jelenleg az SZTE TTIK Környezettudományi mester szakos hallgatója. Mindig is érdekelt a sajtó világa, így már egyetemi éveim alatt kipróbálhattam magam karom hivatalos lapjánál, mint cikkíró, később pedig főszerkesztőként. A médiával jelenleg csak hobbiként foglalkozok, de az írásban mindig is örömömet leltem, így kapva-kaptam a lehetőségért, hogy a DailySzeged szerkesztőségébe kerülhessek. Remélem, hogy sokáig a DailySzeged csapatához tartozhatok majd, és cikkeimmel kiegészíthetem a DailySzeged palettáját valami újjal.