DailySzeged-grafika

Időnként panaszkodnak a közösségi médiában teljes joggal szegediek az úgynevezett oszkározók azon részére, akik érthetetlen okból utazásuk előtt-után képtelenek a kukát, és a mellékhelyiséget használni. De ki ez az Oszkár, mit akar, és jó-e ez nekünk? Röviden: igen, de még lehet hová fejlődni.

Ha Ön még nem hallott róla, az oszkározás, avagy szakszerűen a telekocsizás röviden azt jelenti, hogy egy sofőr, aki elutazik A-ból B pontba, de van pár szabad helye, akkor azt meghatározott összegért kiadja utasoknak, ezáltal lényegében a "beszállok a benzinbe" intézményesített verziója egy okostelefonos alkalmazás formájában. (Az Oszkár a legnagyobb alkalmazás neve, van pár kisebb konkurencia is, mint a BlaBlaCar vagy az autosztunk.hu.) Mindenesetre akár hallott róla, akár nem:

a Mérey utcát lényegében átnevezhetnénk Oszkár utcává.

Az ott megfordulók ugyanis a helyi lakók kivételével nagyrészt telekocsizó sofőrök, vagy utasok. A forgalom egy részét hátul a Tábor utca felől „veszik föl”, míg sokakat a már megszűnt boltok elé várnak. Az ember egyszerűen beírja az alkalmazásba, honnan hová menne, foglal egy autót, és utazik vele.

Ahogy Budapesten jellemzően mindegyik a Népligetbe érkezik, úgy Szegeden valamiért a többség a Mérey utca ezen két feléről indul. Ne értsenek félre: nem valami illegális, szabályozásra váró dologról van szó: teljesen legális, és istenments, hogy az állam belenyúljon, de lenne még pár dolog, amiben lehetne fejlődni.

Ami jó lenne

Először is teljesen jogos probléma, hogy az utasok egy kisebb része utazás előtt vagy után rumlit hagy maga után, ami sajnos azonban a tisztességes és jószándékú felhasználók konfortérzetét is rontja. Ez sajnos rövid távon több tisztán tartást, és fellépést igényel a szemetelők ellen (több térfigyelő kamera által például), ám hosszabb távon célszerű lenne, ha a rendszerekben az összetett értékelési folyamatban ki lehetne szűrni az ilyen problémás utasokat. Emellett pár infrastrukturális fejlesztés is érdemes lenne ehhez, például padok.

Ami viszont a legfontosabb: egy bolt. Miután a Mérey utcai pékség is lehúzta a rolót, és a CBA úgy sem tudott életben maradni, hogy anno a legvéresebb vasárnapi zárvatartás alatt is nyitva lehetett a hét utolsó napján, látható: az utca nem épp a legjobb helyen van, az üzlethelyiségek tök üresen állnak, elhagyatottak. 

Ha valaki nyitna ott egy kávézót oszkározóknak, valószínűleg nem menne rosszul.

A szolgáltatás ugyanis részben a külföldiekre, itthon tanuló más országbeli egyetemistákra is alapoz (nyugatabbra jobban elterjedtebbek az efféle szolgáltatások), vélhetően lenne rá igény és fizetőképes kereslet is.

Jó-e ez nekünk?

Jó, akárkinek a szemszögéből nézzük. Egy Szeged-Budapest telekocsi-út átlagosan kétezer forint, ami pontosan fele a teljes árú vonatjegynek, emellett ha autópályán megy a sofőr (általában ott szoktak), egy félórával rövidebb, kényelmesebb, tudunk beszélgetni az utastársakkal, és ha szerencsénk van, azaz egy időpontra több járművet is találunk, még választhatunk is autót. Egy sofőr ha egyedül utazik, és a fővárosba, és a maradék három ülést meghirdeti kétezres áron, azzal a benzinköltséget már fedezte is az útra. És ami a legfontosabb: le lehet vele faragni azt az ominózus ökolábnyomunkat. Képzeljük csak el, ha ez a három ember mind külön kocsiba szállt volna.

Alapvetően elemzők mindenhol az efféle, úgynevezett sharing economy, azaz megosztáson alapuló gazdasági modellű szolgáltatásoknak jósolják "a" jövőt. Persze akadnak jogi problémák, gyermekbetegségek, visszaélések (mint jellemzően akik egyszerűsített Booking.com-ként tekintenek az Airbnb-re), vagy éppen problémák az alapvetően bizalomra épülő modellel, de világszerte egyre több sikeres új vállalkozás alkalmazza ezt a modellt.