Teljesen leromlott az évek alatt az üresen álló épület (A szerző felvétele)

A Százszorszép Gyermekház évekkel ezelőtti Agórába költözése óta üresen álló Kálvin téri épületben idén már biztosan nem nyílik meg a kormány által eredetileg holnapra igért Szerb Oktatási Központ. A nagykövetség örül, de korábban nem is tudták, hogy akar ilyet a kormány.

Januárban jelentette be a kormány, hogy szerb oktatási központot tervez az üresen álló épületbe, amire 232 milliót szántak, és elméletileg május 31-én kellett volna megnyitnia. Nem fog - a mai napig nem kezdődött meg az építkezés, sőt még a közbeszerzést sem írták ki. Közben az épület üresen áll, az egykor nyüzsgő, folyamatosan gyerekprogramoknak otthont adó intézmény mára teljesen elhagyatottá vált. 

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a Szeged TV híradójának azt mondta, még csak most készül egy megvalósíthatósági tanulmány és költségbecslés. Csak ezt követően indulhat el a tervezési- beszerzési eljárás, ezután választják ki a kivitelezőt, és kezdődhet meg a felújítás az egykori gyermekház épületében. A Szegedi Nemzetiségi Önkormányzat képviselője a csatornának korábban azt nyilatkozta, hogy nem is tudtak a kormány szándékáról de örülnének és óvodásokat, iskolásokat oktatnának a szerb központban.

Az épületben egykor nyüzsögtek a gyerekek: színjátszó, mozgáskoordináció, kézműves foglalkozás, játék-sziget, rengeteg ifjúsági program volt minden nap, rendszerint versenyeket, és országos rendezvényeket is tartottak a Százszorszépben. Majd 2013-ban az egész létesítmény átköltözött az akkor létrehozott utód-intézménybe, a Kálvária sugárúti Szent-Györgyi Albert Agórába, azóta az épület üresen áll.

Eredetileg egy kínai befektető akart oda szállodát építeni, az IKV Zrt. versenytárgyaláson értékesítette is volna az ingatlant pályázati alapáron 146 millió forintért, azonban mivel műemléki épületről van szó, az államnak elővásárlási joga van. Tavaly júliusban - mondhatni, az utolsó pillanatban - jelezték is, élni szeretnének vele. Ekkor határoztak a központ létrehozásáról. Hogy így, csúszva, mikor adhatják át, egyelőre nem tudni.

(Szeged TV)

15492359 1458667540840728 4379597106804339185 n %281%29

Tarnay Kristóf Ábel

Kommunikáció-médiatudomány szak, BTK. Politikafüggő szabadságmániás, kinek két állapota ismert: pörög, vagy alszik,bár utóbbi egyre ritkább.