A Szegedi Tudományegyetem támogatásával elkészült a Csodálattal és hálával című, Szent-Györgyi Albert életéről szóló új dokumentumfilm. A szegedi emlékhelyeken az SZTE több professzora is vall a világhíres tudósról. E film 2018. május 17-i ősbemutatója, az SZTE Innovációs Hét programjának része.

A szegedi egyetem leginnovatívabb kutatója, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert életéről szóló dokumentumfilmet forgatott a Duna TV számára a Debreceni Médiaműhely stábja. A Csodálattal és hálával című film ősbemutatója 2018. május 17-én, csütörtökön 11 órakor kezdődik az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság székházában. A megjelenteket Martinek Tamás professzor, az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese köszönti. A filmet a rendező, Vojtkó Ferenc ajánlja Szent-Györgyi Albert tisztelői figyelmébe. A filmpremier része az SZTE Innovációs Hét programsorozatának.

A Csodálattal és hálával című film Budapest, Szeged és Woods Hole mellett a Nobel-díjas tudós életének más állomásait, illetve jeles eseményeit és szereplőit is bemutatja. A gazdag életút anekdotákkal „fűszerezett” fordulópontjait Szent-Györgyi Albert örökségének avatott ismerői – köztük az SZTE professzorai, továbbá egyetemtörténészek, könyvtárosok – villantják fel. A főszereplő, Szent-Györgyi Albert is megszólal egy eddig ismeretlen film részletének köszönhetően.

Az archív fotók és filmrészletek felhasználása, a riportok és interjúk mellett az alkotók a szegedi egyetemen fiktív jelenteket is rögzítettek, illetve animációkat készítettek annak érdekében, hogy minél pontosabb választ adjanak a kérdésre: ki volt Szent-Györgyi Albert?

A film születésével foglalkozó riportunk az SZTE Hírportálján olvasható „Csodálattal és hálával” – dokumentumfilmet forgatnak Szent-Györgyirőlcímmel.


Forrás: www.u-szeged.hu