A már jól ismert Kritikustusa sorozat magyar és világirodalmi alkalmakkal jelentkezik, de a szövetség a jól bevált, évközi próza- és líraműhelye mellett kritikaműhelyt is indít.

A Fiatal Írók Szövetsége évek óta sikeresen működteti a nyári táborában s a táboron kívül általában havi rendszerességgel a próza- és líraműhelyeit. A műhelymunka lényege, hogy pályakezdő fiataloknak lehetőséget biztosítson a tanulásra, fejlődésre, tehetségük kibontakoztatására elismert szakemberek mentorálása mellett. A táborokban már az elmúlt években is konstans sikerrel működött a kritikaműhely, és éppen a nagy érdeklődésre való tekintettel indulnak el a műhelyek év közbeni kínálattal is Smid Róbert és Zelei Dávid vezetésével. A K típusú átvilágítás névre hallgató, rendszerint egy-egy központi téma köré szerveződő műhelyek alkalmával előbb egy fiatal, de már tapasztalt kritikus beszél tapasztalatairól, kritikusi szocializációjáról és módszereiről, majd egy-egy pályakezdő ehhez kapcsolódó szövegén végeznek „élveboncolást” – a hallgatóság aktív részvételével.

Az első műhelyre április 24-én 18 órától kerül sor az ELTE Bölcsészettudományi Karán („A” épület 220-as terem), a meghívott vendég Dánél Mónika lesz, a központi témák pedig: gender és kritika, valamint kooperáció és kritika. A boncolásra feladott szöveg az esemény Facebook-eventjében lesz fellelhető.

A FISZ 2011 óta szervezi rendszeresen Kritikustusa című programsorozatát Antal Nikolett, Szekeres Nikoletta és Tóth-Czifra Júlia közreműködésével, mely tavasztól a magyar irodalmi alkalmak mellett, azokkal felváltva világirodalommal is jelentkezik. A program erősen épít a fiatal kritikusokra, így „élesben” is lehetőséget tud biztosítani a fent említett műhelyek tehetséges résztvevőinek a közönség előtti, élő kritikai megnyilvánulások gyakorlására. S mivel a FISZ komoly erőkkel vesz részt a SZIF Online irodalmi portál szerkesztésében és működtetésében, így a legjobb kritikák publikálására is lehetőség nyílik a jövőben. Látható tehát, hogy egy komplex program elindításáról van szó, melynek célja a professzionális irodalomkritika erősítése a szervezet részéről.

A Kritikustusa tavaszi sorozatának indulásaként április 6-án délután 18 órától a Hadik Kávéházban Roberto Bolaño 2666 című monumentális művét veszi górcső alá Zelei Dávid moderálásával Bartók Imre, Sipos Balázs és Urbán Bálint. Május 9-én magyar irodalmi kitekintéssel folytatódik a sor, hiszen Kötter Tamás negyedik, a Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelenő könyve, az IKEA, vasárnap lesz a kritikai beszélgetés témája.

A budapesti újítások mellett Debrecenben is beindult a Rock& Read című beszélgetéssorozat, melyen április 11-én, a Magyar Költészet Napján a világlíra két fontos műve, Al Berto és Seamus Heaney könyvei kerülnek terítékre.

A FISZ Facebook-oldala folyamatosan hírt ad az események részleteiről.


Képforrás

Ambrus

Czeglédi Ambrus Máté

Czeglédi Ambrus Máté vagyok, jelenleg az SZTE TTIK Környezettudományi mester szakos hallgatója. Mindig is érdekelt a sajtó világa, így már egyetemi éveim alatt kipróbálhattam magam karom hivatalos lapjánál, mint cikkíró, később pedig főszerkesztőként. A médiával jelenleg csak hobbiként foglalkozok, de az írásban mindig is örömömet leltem, így kapva-kaptam a lehetőségért, hogy a DailySzeged szerkesztőségébe kerülhessek. Remélem, hogy sokáig a DailySzeged csapatához tartozhatok majd, és cikkeimmel kiegészíthetem a DailySzeged palettáját valami újjal.