A szerző felvételei

Puzsér Róbert Ungár Péterrel, az LMP elnökségi tagjával vitázott a párt Ökopolisz nevű alapítványának estjén. A beszélgetés közben történelmi szálak is előkerültek, amit egyikük sem tervezett, de a személyes és társadalmi felelősség valamint a kompromisszumkötés és a konszenzus kérdése után a kiegyezés is hamar előkerült.

A külföldi befolyás volt az első téma. Ungár azzal kezdte, hogy Szegedre érkezve is látták az LMP új kacsintó putyinos plakátjait - az orosz befolyást emelte ki, ami szerint mutatja: lehet törekedni függetlenségre, de nem érhető el teljesen persze nem csak az oroszoktól függünk - tette hozzá. Puzsér szerint van orosz és persze európai uniós befolyás is itthon. Ez utóbbi szerinte azt jelenti, hogy az EU "két kulacsos'", azaz ha valamilyen előnyt hoz, azt csak Németország érzi, a hátrányokat viszont közösen viseljük. Az orosz befolyásról hozzátette: Magyarország nem hasonlítható Ukrajnához, mert Kijev az orosz identitás bölcsője, és míg Ukrajna a keleti blokk nyugati hídfője, addig hazánk a nyugati blokk keleti széle. Szerinte hibás volt az EU "házasságszédelgése" az ukránokkal. Vagy el kellett volna fogadni, hogy ők orosz érdekszféra, vagy megkérdezni őket demokratikusan, kihez akarnak tartozni, és megvédeni őket katonailag, ha az EU mellett döntenek.

Szerinte annak tudható be, hogy cserben hagyták Kijevet az "orosz medvével" szemben, hogy az EU-nak nincsen "gazdája", ezért csak "demó dugást rendezett rendes erekció nélkül, aminek az a vége, hogy nem te dugsz, hanem téged dugnak meg".

Hozzátette: Magyarországot Szent István a Nyugathoz csatolta a katolicizmussal, hisz lényegében Róma volt a kor Brüsszele, Bizánc pedig a kor Moszkvája. Szerinte nincs olyan, hogy kompország, ez az identitáshiány megtestesítése. Ungár hozzátette: ezt a kifejezést lényegében egyfajta "geopolitikai transzneműségnek" tartja. Azt mondta, az EU külpolitikája szerinte abban a ritka helyzetben van. hogy egyszerre nem létezik és rossz. Magyarországon pedig Putyin "lassan itt hagyhatja a fogkeféjét, olyan gyakran jön", ezzel egyrészt mutatni tudja, hogy van az EU-ban szövetségese, másrészt nem önmagában a látogatás ténye a baj, hanem hogy Paks 2 megépítésével "már nem tudnak nekik mit eladni".

Szerinte tudomásul kell venni, hogy nem minden európai érdek közös. Így a nemzeti érdekérvényesítő politika - akármennyire is elhasználták már ezt a szót - tényleg fontos. Puzsér ezt azzal vitte tovább, hogy európai identitásra lenne szükség, ehelyett az EU szerinte csak érdekközösség, és mindenki "azt nézi, hogy mennyit tud belőle kivenni".

Legyen erősebb Unió akkor is, ha mi nem leszünk benne

A kritikus azzal folytatta: örül a brexitnek, és utalt rá, hogy a brit csatlakozási kérelmeket 1963-ban és 1967-ben megvétózta Charles de Gaulle francia elnök, azzal az indokkal, hogy „a brit gazdaság számos vonása, a munkagyakorlatoktól a mezőgazdaságig” „Britanniát inkompatibilissé teszik Európával”, és hogy a britek „mély ellenségességgel” viseltetnek minden páneurópai projekttel szemben. Ezzel szerinte lényegében megjósolta, ami most meg is történt - kiléptek a "külön utas" britek. Azt mondta: örül, mert így lehet majd ténylegesen közös Európa. 

Szerinte az EU alapja "Franciaország félelme Németországtól, és a németek félelme önmaguktól".

Ezzel szerinte most végre ebből egy szorosabb és erősebb Unió jöhet létre, aminek akkor is örül, ha úgy látja: Magyarország nem lesz tagja, de Szlovákia és Csehország viszont igen. De örül neki, mert nem akar sem európai, sem magyar identitásáról, még akkor sem, ha Orbán és Gyurcsány "mocsok kormányzásával" ezt szeretné elérni. Szerinte jöjjön létre ez az erősebb, szorosabb EU, integrálódjon, és később majd mi is "belesodródunk".

Ungár azzal folytatta: ő mindenképpen egy nagy szivecskével írná le a nemzetállamokkal való kapcsolatát, az EU szolidaritásával kapcsolatban pedig emlékeztetett a német szabad demokraták ("a német SZDSZ") tanácsára a válságban lévő Görögországnak, miszerint adják el a szigeteiket. Szerinte minden politikai fogalmat lehet rosszra használni, de a nemzetállami identitás fontos, emancipatív, és nemzeti érdekünk - ha egy kockás papíron felsoroljuk az előnyöket és a hátrányokat - az EU-tagság. Azt mondta:

Európainak érzi magát, de nem tudja, hogy ez mit jelent.

Puzsér azzal folytatta: ki ne gondolná, hogy Nagy-Britannia ne lenne európai? Ki mondaná, hogy pl. Skakespeare ne lenne az európai kultúra része, mikor annak egyik legnagyobbja? Senki, válaszolta meg költői kérdését, a britek gondolják így önmagukról. 


Szerinte amit ma Magyarország nemzeti szuverenitásaként emlegetnek, az valójában Orbán Viktor szuverenitása, a "vízfejű, és döntésképtelen EU" pedig azért ilyen, mert mi azzá tettük. Szerinte a brexitet "legyártották" a helyi politikusok, mert népszerű: ha nem lenne Brüsszel, az összes európai ország kormányának el kellene vinni a balhét, így nem kell. Hozzátette:

"Brüsszelnek le lehet kurvázni az anyját, és megköszöni".

Ungár azt tette hozzá: a "vízfejű EU-t" at európai jobboldal hozta létre, és aki a hazai európai parlamenti választásokon a Fideszre voksolt, az lényegében Jean-Claude Junckerre szavazott, hisz ugyanannak az Európai Néppártnak (EPP) tagjai, és nem fog teljesülni sokak vágyálma, miszerint kitegyék a magyar kormánypártot az EPP-ből. Érzékeltette: nem neki, vagy Puzsérnak van hatása az EU döntéseire, hanem Orbán Viktornak. Ezt követően megtippeltette a közönséggel, hogy az Európai Bizottságban hány százalékban szavaznak a fideszesek igennel, majd elárulta a szám 97%. Azt mondta, ez után

"egy oldal két bekezdésére nemmel voksolnak, mert szerepel benne a migráció szó, majd lenyilatkozzák, hogy megvédtük az országot".

Puzsér szerint Orbán korábban Európa legnagyobb mecsetjét akarta Budapesten felépíteni, később a "végvári vitézként" tetszelgett, most pedig "visszaviszi az országot a KGST-be". Ezért szerinte nincsenek politikai ideológiái, a miniszterelnököt az internetes mémekből ismert gúnyosan röhögő Trollface-hez hasonlította. Hozzátette: "ő az, aki mindig nyer, de hogy milyen programmal, azt majd Árpád megmondja" - utalt a különös módon meggazdagodó miniszterelnöki tanácsadóra, Habony Árpádra.

Már nem lehet a lopásban újat mutatni

Ungár utalt a jelenleg is folyó Sukoró-perre, majd hozzátette: akármilyen szörnyű is volt az, szerinte "bárcsak ilyen korrupciós ügyei lennének ma Magyarországnak, nem pedig pl. a MET-ügy. Szerinte ma már nem mondanak újat, és azért nem buknak bele, mert beleviszik az országot a "kádárista összekacsintós mocsárba". Utalt Rogán Antal emlékezetes helikopterezésére, ami szerinte azt mutatja, hogy már nem is szégyellik mindezt. Puzsér szerint valójában nem az a kérdés, hogy van-e Magyarországon korrupció, hanem hogy van-e azon kívül bármi más.

"A korrupció a mi nemzeti tőkénk"

- foglalta össze. Szerinte mi nem csak eladjuk a saját anyánkat is, de "előbb, és olcsóbban" megtesszük ezt. Hozzátette: erre rengeteg nemzeti "mantránk" van, ilyen az "Erősebb kutya baszik" elv is, ami miatt mi kifigyeljük, ki az "erősebb kutya", és odaállunk mellé. Ungár elismerte: a korrupciót az is segíti, hogy ők, az ellenzék nem elég erősek. De Puzsérral szemben ő nem hiszi, hogy ezt a "néplélekkel" lehetne magyarázni, szerinte ezzel elhallgatják a személyes felelősséget. Szerinte az ellenzék nem elég potens ahhoz, hogy bemutassa a hatalom inkompetenciáját, amely például az államigazgatásban valósul meg. A többség fontosságáról a klasszikus mondást idézte: "a nép szava isten szava".

Szerinte ha nem a többségnek kell döntenie, akkor majd a főváros egy megfelelő kerületének értelmisége kitalálja, mi a jó. Emlékeztetett: szerinte ebből lett az SZDSZ hatalomra kerülése. Puzsér ezzel nem értett egyet, példaként a halálbüntetést hozta fel példaként, amiről ha kiírnának szavazást, megszavaznák vélhetően. Szerinte a populizmus nem egyenlő a népszuverenitással, és a demokrácia mellett vannak fontosabb civilizációs jogok.

A történelem ismétli önmagát

Ungár szerint az ellenzékről sem kollektíven kell beszélni, hanem egyes emberekről, akiket névre ismerünk - utalt a rendszerváltás utáni vitára Kónya Imre és Pető Iván között az igazságtételről. Szerinte néha nem rossz a kompromisszum-kész magatartás, pozitív példaként hozta fel a kiegyezést, ami szerinte nagyon is jó döntésnek bizonyult a magyar érdekképviselet, -identitás, és a békés helyzet megteremtése szempontjából - ez utóbbi már önmagában is érték szerinte. 

Puzsér ezzel nem értett egyet, és bár mondta, nem igaz, hogy ő azt akarja, hogy emberek haljanak meg, az a baj ezekkel a konszenzusokkal, hogy az ellenzéki kerekasztalnál is úgy tárgyaltak a kommunistákkal, hogy "mindenkinek remegett a lába, nehogy egy pohár leessen, és valaki megvágja magát". Szerinte 

"nem kell mindig megúszni a vért".

Szerinte így is jó eséllyel megúszható, de így megússzuk a korrupciót is. Végül kérdések következtek, amelynek egyikére Puzsér azt mondta: "a korrupció etikája a cinizmus". Szerinte a NER a cinizmus közepén van, a politikai centrumból már rég kivonult, de nem jobbra vagy balra, hanem lefelé. Szerinte a populizmus Habony Árpád ideológiája az ideológiák utáni korban. Ungár szerint a kifejezést azonban a neoliberálisok találták ki arra az esetre, ha a többség nem ért velük egyet - ekkor mondják, hogy ellenfelük populista.

Shrug en insta

Tarnay Kristóf Ábel

Kommunikáció-médiatudomány szak, BTK. Politikafüggő szabadságmániás, kinek két állapota ismert: pörög, vagy alszik,bár utóbbi egyre ritkább.