November 18-án, szombaton délután 2 órától várja az érdeklődőket Ale Ildikó a REÖK-ben az ingyenes családi múzeumpedagógiai programra. Felnőttek és gyermekek közösen alkothatnak az aktuális kiállítás, a Káosz és Rend termeiben. Ale Ildikó festőművész és múzeumpedagógus már évek óta vezeti ezt az izgalmas programelemekkel tűzdelt porjektet.

A bevezető előadásban megtudhatjuk, mitől ilyen sikeres ez a kezdeményezés, amelyen az elmúlt 8 évben több, mint 23 ezer szegedi gyermek- és fiatal látogató vett részt. A múzeumpedagógiai munka délután 3 órától kezdődik, amikor a családok a Káosz és Rend kiállításon „kaotikus környezetben” próbálnak meg közös szempontjaik alapján rendet teremteni.

Délután 4 órától a résztvevők egyéni és csoportos feladatokon vehetnek részt, ahol rátalálhatnak a személyes káosz- és rendfogalmukra. 5 órától alkotó feladatok során papírra vethetik a gondolataikat.

Ezen a napon tehát egyszerre lehet információgazdagon és szórakozva gondolkodni a művekről, a képzőművészetről, ezalatt pedig rájöhetünk, hogy nem is áll tőlünk olyan messze a művészet, mint gondolnánk.

Fotó: vasarhely24.com