Idén az SZTE BTK Régészeti Tanszéke is csatlakozik a Régészet Napja rendezvényhez. Az érdeklődőket interaktív régészeti kalandjáték és játszóház várja május 26-án, 10 órától a Bölcsészettudományi Kar épületében.

A legfiatalabb érdeklődők kipróbálhatják a „barlangfestést”, valamint a „régész homokozó” segítségével egy kis időre ők maguk is régészekké válhatnak. A programok között szerepel még tárgysimogató, hajfonatkorong-készítés és papírbabák felöltöztetése honfoglalás kori viseletbe.

A szegedi bölcsészkar épületébe látogatókat interaktív régészeti kalandjáték is várja. A programon hat főszereplő - egy őskori ember, egy népvándorlás kori harcos, egy honfoglalás kori nő, egy kun nő, illetve a két világháború között az SZTE BTK Régészeti Tanszékén dolgozó két kutató, Buday Árpád és Széll Márta - különleges életútját kísérhetik végig az érdeklődők. A résztvevők egyéni sorsokon keresztül ismerhetik meg többek között azt, hogy hol lakott egy őskorban élt ember, milyen életmódot folytatott egy harcos, miben hittek a honfoglalók, milyen luxustárgyakhoz juthattak hozzá a középkori emberek, milyen eszközöket használhattak a 20. század kiemelkedő régészei, illetve, hogy a különböző korokban élt egyének antropológiai jellemzői mennyiben és miért térnek el egymástól. Egy rövid előadást követően a látogatók kis létszámú csoportokban egy csapatvezetővel fedezik fel a bölcsészkar épületét, ahol különböző állomásokon tekinthetik meg, vehetik kézbe a főszereplőkhöz kapcsolódó tárgyakat, illusztrációkat, és ehhez kapcsolódóan különböző feladatokat teljesíthetnek. A program körülbelül 1 órás lesz, amely egy 25 perces előadást és az előadáshoz kapcsolódó 40 perces játékos vetélkedőt tartalmaz. Az előadások kezdőidőpontja: 10.00; 10.30; 11.00; 11.30; 12.00; 12.30; 13.00. Előzetes jelentkezés Soós Ritánál (soos.rita91@gmail.com).

A Régészet Napi programokról további információ itt és itt, valamint a Facebook eseménynél.

Forrás: www.u-szeged.hu