2012 óta hagyomány, hogy az évvégi ünnepek idején a Szegedi Tudományegyetem bezárja épületei nagy részét, de egészségügyi részlegeit folyamatosan működteti.

Szokásrendje szerint 2012 óta téli energiaszámláját úgy is karcsúsítja a Szegedi Tudományegyetem, hogy – miközben egészségügyi részlegeit folyamatosan működteti – az évvégi és az újesztendei ünnepek közötti munkanapokra időzített szünet időszakában legtöbb épületét bezárja, az ügyintézést szünetelteti. Az ilyenkor kalkulálható energia-megtakarítás mértéke függ a szünet hosszától és a külső hőmérséklettől is. Például a legutóbbi téli szünet idején bruttó 60 millió forinttal mérsékelte fűtésszámláját az SZTE.

A betegellátás folyamatosan működik a Szegedi Tudományegyetemen a 2017. december 23. és 2018. január 1. közötti napokra elrendelt téli szünetben is. E néhány napon az SZTE épületeinek többsége – közte például Szegeden a Dugonics téri Rektori Épület; az Ady téri József Attila Tanulmányi és Információs Központ, benne a Klebelsberg Könyvtár; illetve az SZTE 12 karának oktatást szolgáló minden ingatlanja – bezár, az ott dolgozók téli szabadságukat töltik, az ügyintézés szünetel, az energiaigényes fűtő- és egyéb berendezéseket kikapcsolják. Például az SZTE Rektori Épület a pénteki szokásos munkarend szerint zár be 2017. december 22-én este.

Mindettől az energiaszámláján mutatkozó több millió forint megtakarítást remél az ország legzöldebb egyeteme. Az SZTE téli szünet utáni első munkanapon, 2018. január 2-án, kedden reggeltől áll vissza a felsőoktatási intézményben szokásos munkarend.

A spórolást, az energiafogyasztás csökkentését célzó beruházásoknak és egyéb „zöld törekvései” sikerének köszönhetően a Szegedi Tudományegyetem az UI Green Metric Ranking of Word Universities legújabb, 2017-es toplistáján a világrangsorban a 88. az európai green-listán a 42., a belvárosokban fekvő és működő intézmények közül világviszonylatban a 15., Magyarországon pedig őrzi pozícióját: a legzöldebb hazai felsőoktatási intézmény.

Forrás: www.u-szeged.hu