Ismét sikeres félévet zárt az Állam- és Jogtudományi Kar KAPU programja. Az évzáró ünnepségen 16 kínai hallgató vehette át tanúsítványát.

Az ünnepségen az egyetemet Prof. Dr. Karsai Krisztina, az SZTE oktatási rektorhelyettese képviselte, aki a KAPU program korábbi igazgatójaként köszöntötte a hallgatókat. Az Állam- és Jogtudományi Kart, valamint a cserediák programot, Dr. habil. Mezei Péter, az ÁJTK nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese és Dr. Varga Norbert tudományos ügyekért felelős dékánhelyettes, a KAPU program jelenlegi igazgatója képviselte. A Konfuciusz Intézet nevében, Dr. Wang Lei, az Intézet kínai igazgatója, anyanyelvükön üdvözölte a már végzett hallgatókat, elismerve a program eddigi sikerességét.

Az évzáró ünnepség formális részét követően a végzett diákokról és oktatókról közös csoportkép készült, ezzel szimbolizálva a két ország közötti szoros együttműködést. A kínai diákok elmesélték, hogy remekül érezték magukat Szegeden, valamint lényegesen gazdagabb szaktudással felvértezve térhetnek haza, ami mögött az oktatók és szervezők kitartó és eredményes munkája húzódik meg.

Forrás: www.u-szeged.hu