Márton Anita a legutóbbi két fedettpályás eb-cím behúzása után vb-t nyert Birminghamben, ráadásul előzetes céljának megfelelően országos csúcsot dobott.

A kezdés mondhatni a szokásos volt, azaz egy biztonsági lökés, 18,29 méternél esett le a súlygolyó, ami a negyedik helyre volt elég. A finálé "alaperedményét" a jamaicai világranglista-vezető, Danniel Thomas-Dodd érte el 18,92-vel, amelyen a második körben három centit javítani is tudott, Kung Li-csiao azonban 18,98-cal átvette a vezetést. Márton második próbálkozásával 18,30-ig jutott, amivel az ötödik helyre csúszott.

A harmadik körben aztán nagyot változott az addigi sorrend, Márton Anita ugyanis hosszas koncentrálás után dinamikus lökést mutatott be. A súlygolyó szép nagy ívben repült messze túl a 19 métert jelző bóján, Márton pedig nagyot sikoltott örömében. Nem hiába, eredménye 19,48 méter lett, amivel nem csupán a vezetést vette át, de 19,33 méteres saját magyar csúcsát is megdöntötte.

A negyedik kör hozott némi izgalmat, mert a jamaicai is 19 méter fölé jutott, ám "csak" 19,22-ig, amivel visszaelőzte a kínait, de az első helyhez kevés volt. Márton Anita még érzékelhetően a rekordja hatása alatt állt, rontott, ötödikre azonban ismét jót lökött, 18,96-ot. Ezzel azonban még nem volt vége a versenynek, ő pedig régi jó szokásához híven ezúttal is hatodikra tartogatta legjobbját: már biztos győztesként 19,62-ig lökte a szert, ezzel tovább javította rekordját.

"Nagyon örülök, hogy nekem sikerült megszereznem Magyarország első aranyérmet atlétikai világbajnokságról" - nyilatkozta az M4 Sportnak Márton, aki az első nagy dobásánál egy kicsit aggódott, mert úgy érezte, a hálóba vágódhat a súlygolyó, de végül örült, hogy "simán jó helyen volt a szektorban".

A második és a harmadik helyen sem hozott változást az utolsó két kör, így az ezüstérmet Danniel Thomas-Dodd, a bronzot pedig Kung Li-csiao szerezte meg

(MTI)