Egy hónappal ezelőtt kezdődött el a Sportuszoda felújítása. A kivitelező szakemberei azóta folyamatosan dolgoznak a munkaterületen és az ütemtervnek megfelelően haladnak a munkával. Adta hírül a szeged.hu.

38 évvel ezelőtt épült meg a Sportuszoda medencéje, amely mára megérett a felújításra. A teljes gépészeti korszerűsítés mellett rendbe rakják a vízvezetékrendszert, a csőhálózatot, felújítják a gépházat és a támfalat is. Emellett padlófűtést építenek ki a medence körül és egy új sátrat is vásárolnak. Ezen felül új tusolókat és lábmosókat alakítanak ki, és egységes uszodai burkolatot kap a medence. 


Honti György, a munkálatok műszaki ellenőre elmondta eddig a terveknek megfelelően halad a munka, a kivitelező tartja a határidőket, szerencsére semmi probléma nem hátráltatja a munkát. Jelenleg a medence alatt lévő 300 milliméteres töltő, illetve ürítő vezetékek cseréjét végzik a szakemberek. Az egyikkel már végeztek, a másik elemei is már a helyszínen vannak. Honti György hozzátette, a tervek szerint kicserélnének egy 800 milliméteres vezetéket, azonban a feltárás után kiderült, nem egy műanyag csőről van szó, hanem a vezetéket egy 10 milliméteres falvastagságú acél védőcső és beton veszi körül, így az állapota szinte tökéletes. A Szegedi Vízmű szakemberei egy kamerával is megvizsgálták a vezetéket és mindent rendben találtak.

A beruházást a Szegedi Vízipóló Suli a társasági adóból valósítja meg, de a 300 millió forintos költség önrészét, 90 millió forintot az önkormányzat biztosítja.

A tervek szerint október 1-jén nyitja majd meg újra kapuit a sportuszoda.


szeged.hu

Képforrás

Ambrus

Czeglédi Ambrus Máté

Czeglédi Ambrus Máté vagyok, jelenleg az SZTE TTIK Környezettudományi mester szakos hallgatója. Mindig is érdekelt a sajtó világa, így már egyetemi éveim alatt kipróbálhattam magam karom hivatalos lapjánál, mint cikkíró, később pedig főszerkesztőként. A médiával jelenleg csak hobbiként foglalkozok, de az írásban mindig is örömömet leltem, így kapva-kaptam a lehetőségért, hogy a DailySzeged szerkesztőségébe kerülhessek. Remélem, hogy sokáig a DailySzeged csapatához tartozhatok majd, és cikkeimmel kiegészíthetem a DailySzeged palettáját valami újjal.