Print screen

Emlékszünk még Nógrádi Tibor blogjára a SzegedMán? Na, azóta a fideszes helyi lap újraindította a Déli Szó című print hetilapját, ahol a szokásos helyi és országos kormánypropaganda mellett "az országgyűlési képviselő válaszol" rovatot is indítottak, amelyben B. Nagy Lászlót promózzák.

Az nem derül ki, hogy minden számban más képviselő fog-e szerepelni, de B. Nagyot olyan kemény kérdésekkel izzasztották meg, mint hogy 

Hogyan értékeli a vizes vb sikerét különösen az után, hogy visszaléptettük az olimpiai pályázatunkat?

Amire persze előadta azt a sokat hallott agymenést, miszerint ha megrendeztük a "világszínvonalú" vizes vébét, akkor nyilván lazán ment volna az olimpia is, és érezhettük ezáltal, hogy mekkora kár ért bennünket a Momentum aláírásgyűjtésével (!). Amúgy ennek nem sok helyi vonatkozása van, elé betettek némi önpromót, ahol cserébe saját rendezvényüket is megdícsérte B. Nagy, de a legszebb, hogy alá még gyönyörűen oda írták színes háttérrel a képviselő facebookos rajongói oldalának elérhetőségét, nehogy valakiben kétségek maradjanak, hogy az urat szeretni kell.

Az újságba itt lehet belelapozni, ha esetleg valaki nem kapta volna meg, és a helyi Lokál ne volna elég, és lehet sírni, mi lesz, ha ők kerülnek a délmagyarosok helyére! OMG!

Shrug en insta

Tarnay Kristóf Ábel

Kommunikáció-médiatudomány szak, BTK. Politikafüggő szabadságmániás, kinek két állapota ismert: pörög, vagy alszik,bár utóbbi egyre ritkább.