DailySzeged-montázs

Arról nap mint nap hallani, hogy a nagy médiumok mennyi pénzt kapnak a mostanában permanensen folyó állami hirdetési kampányokban. Azonban az igen nagy számok számos helyi médiummal együtt jönnek ki, és általában itt sem találomra, hanem a megfelelő tulajdonos és irányvonal függvényében választják ki a kedvezményezetteket. Cikksorozatunkban a szegedi médiumokban elköltött állami hirdetéseket vesszük számba, első részben a „Magyarország erősödik” című kampány kerül terítékre.

2017. január-február

A kampány decembertől februárig tartott. Januárban és februárban a kormánypárti SzegedMa.hu-nál összesen bruttó 5.590.794,- Ft forintnyi hirdetést költöttek el, ami több, mint amennyit a konkurencia nélküli nyomtatott helyi napilap, és annak online változata együtt kapott. A Lapcom Zrt. Által kiadott Délmagyarország print hirdetésekre 3.600.980, online megjelenések után pedig 722.918 forintot kapott, amely összeadva 4.323.908, ami több mint egy millióval marad el a Fidesz-közeli portál mögött.

2016. december

Itt a SzegedMa nem kapott, csak a nyomtatott Village-lapok. A Délmagyar.hu kapott még 2.807.384,- forintnyi print és 737.406 forintnyi online hirdetést. Így összeségében van némileg 1 milliós fölényben a jóval olvasottabb online lap, és az egyetlen nyomtatott újság. A SzegedMa.hu-t kevesebben olvassák, a saját adatai alapján rendelkezik naponta 30 ezer látogatóval, míg a Delmagyar.hu éppen tízszer ennyivel. Ez alapján nem tűnik valami jó befektetésnek a hirdetések elköltése.

Az adatok azért is érdekesek, mert a két médium nem egy kategóriában, mondhatnánk, hogy nem egy súlycsoportban versenyezik. Ha megnézzük az Átlátszó.hu által közzétett táblázat adatait, akkor kategóriákban szerepelnek a médiumok, ahol a Delmagyar.hu az első online táblázatban szerepel, a többi print helyi lap online változataival és az országos lapokkal együtt, addig a SzegedMa az ún. hiperlokális, azaz egy városban ismert lapok közt sorakozik fel.

Azonban tudjuk, hogy itt sosem pusztán üzleti alapon döntöttek. A nagy médiumok mellett például csak a Village Media Kft. tulajdonába tartozó hiperlokális médiumok kaptak pénzt ezen kampányban, ez nem csak az online lapokra, de a helyi tévéadókra is vonatkozik. Azon már meg sem lepődünk, hogy a baloldali önkormányzathoz kötődő Szeged TV nem kapott, de országszerte is csak az ő csatornáik kaptak. (Ha a táblázatból kitakarnánk a tulajdonos sort, és csak a nevekben szereplő településneveket néznénk, úgy tűnhetne, véletlenszerűen és erősen szórva választottak ki helyi tévéket.)

A tulajdonosi hátterekre azért még érdemes lesz visszatérni: a SzegedMa mögött ugyanis csak a kormányzati dokumentum jelzi a Village Media Kft-t tulajdonosként, ez a portálon nem, és máshol sem szerepel. A lap kiadója jelenleg a főszerkesztő Pintér M. Lajos által vezetett Napfénymédia és Marketing Kft., ám bizonyos régebbi oldalaikon még a korábbi (?) kiadójuk, a mai is működő Leonardo Kft. szerepel.

Ugyanakkor a lap része az Oltyán József által tulajdonolt Regon-médiacsoportnak is. Ez egy helyi online lapokból álló országos hálózat, melynek tagjai független, önálló kiadóval rendelkező kormányközeli netes médiumok, amelyek azonban együtt műkődnek egymással. Érdekesség, hogy a Regon-csoport és a Village Média portfóliója nemhogy nem fedi egymást, de esetenként még egymás konkurenciájának is tűnnek több megyében. Oltyánról egyébként korábban MSZP-közeli üzletemberként írtak, sokan Zuschlag János köréhez sorolták, mára azonban saját oldalain közzétett publikációiban egyértelműen erősen fideszes hangot üt meg. 

Pintérék készítik egyébként az állami hirdetésekben már az első számától dúskáló, Habony Árpád rejtélyes miniszterelnöki főtanácsadó cégéhez, a Modern Media Grouphoz köthető Lokál országos terjesztésű heti verziója, a Lokál Extra szegedi mutációjának közepén található helyi híreket tartalmazó oldalakat is. Érdekesség, hogy ha megnézzük, akkor itt kapcsolattartási email-címként a szintén Pintér által vezetett, és szegedi Fidesz-közeli Tisza Lajos Közéleti Egyesület sajtós címe van megadva. 

Adatok forrása: Átlátszó.hu/KiMitTud. Folytatjuk!