A panellakókat különösen bosszantja, hogy nem tudnak a felforrósodott épületekben szellőztetni. Nem először háborognak a városban érezhető bűz miatt a vásárhelyiek. Adta hírül a délmagyar.hu.

Az egyik lakó szerint olyannyira elviselhetetlen a szag, hogy még altató mellett is felkel rá. Rácz Andrásné, aki a borítóképen is látható elmondta :

"A közös képviselőnket is értesítettem már, hogy valamit tenni kellene, de azt mondta, hogy őt ez a szag nem zavarja esténként. Vannak ismerőseim a Kertvárosban, akik ugyanazt a szagot érzik. Négy éve költöztünk ide, nagyon jó helyen van a lakás, mert mindent megtalálok a közelben bolttól kezdve a pályaudvarig, ha utaznom kell. De ha előre tudok erről a problémáról, akkor nem jövök ide."

Pont a legnagyobb kánikulákban, amikor éjszaka természetesen is le tudnának hűlni a lakások, akkor sem lehet ablakot nyitni, mert annyira zavaró a szag. Rácz Andrásné elmondása szerint a kevés kis nyugdíjának is a nagyja villanyszámlára fog elmenni, hiszen szellőztetni nem tud, így muszáj más eszközöket használnia, hogy hűtsön környezetén.

Vásárhelyen folyamatosan visszatérő problémát jelent a dögszag. Tavaly ősszel már írt a lap erről  a jelenségről, akkor az Atevszolg Zrt. azt ígérte a városnak, hogy újítanak a technológián, másik, a várostól távolabbi komposztálót alakítanak ki, pedig szerintük a bűzt nem ők okozzák.


delmagyar.hu

Képforrás (Máté Gergely)


Ambrus

Czeglédi Ambrus Máté

Czeglédi Ambrus Máté vagyok, jelenleg az SZTE TTIK Környezettudományi mester szakos hallgatója. Mindig is érdekelt a sajtó világa, így már egyetemi éveim alatt kipróbálhattam magam karom hivatalos lapjánál, mint cikkíró, később pedig főszerkesztőként. A médiával jelenleg csak hobbiként foglalkozok, de az írásban mindig is örömömet leltem, így kapva-kaptam a lehetőségért, hogy a DailySzeged szerkesztőségébe kerülhessek. Remélem, hogy sokáig a DailySzeged csapatához tartozhatok majd, és cikkeimmel kiegészíthetem a DailySzeged palettáját valami újjal.