Illusztráció: a szerző felvétele

Sem a lap újságírói, sem a régi és új tulajdonos nem kívánta kommentálni érdemben a Csongrád megyei lap eladását, és az az után várható változásokat. A Lapcom-igazgató szerint a cég eddig is eladó volt, csak komoly vevőre várt, a Médiatanács szerint nem sérült a sokszínű tájékozódás azáltal, hogy az összes helyi lap kormányközeli cégek tulajdonába került.

A Szeged TV híradója megpróbálta megkeresni a Délmagyarország újságíróit, de senki nem akarta érdemben, kamerák előtt kommentálni a tulajdonosváltást, és annak lehetséges következményeit. Az új tulajdonos, a TV2-tulaj kormánybiztos Andy Vajna annyit nyilatkozott az vásárlásról az erről szóló közleményben, hogy fontos befektetésnek tartja azt, és fejleszteni kívánja a portfóliót. Ennél sokkal érdemibb választ a Lapcom-igazgató Andreas Merz sem adott. Ő azt írta a csatornának: a cég korábbi tulajdonosa egy befektető, aki eddig is árulta magyarországi cégét, amint jelentkezik rá „komoly érdeklődő” – most jelentkezett.


A lap jövőjéről nem árult el, csak annyit, hogy a cégnél dolgozó mintegy 150 embernek továbbra is a Lapcom Zrt. a munkáltatója, és az eddigi szerződések maradnak érvényben. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, aki a médiatörvény szerint a média sokszínűségét is hivatott védeni, nem hallgat, csak mindent rendben talál. Ugyanis mivel a lapokat nem konkrétan ugyanazok a cégek, és nem is mindet Vajna, hanem a másik felét Mészáros Lőrinc, a kelet-magyarországi Russmédia-portfóliót pedig a Népszabadságot kivégző Heinrich Pecina vásárolta föl, így nincs konkrét monopólium.

Polyák Gábor médiajogász, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője a HVG.hu-nak azt nyilatkozta, hogy szerinte meg lehetne támadni a tulajdonszerzést a bíróságon ha már a GVH is rábólintott az üzletre, ugyanis a versenytörvény erre lehetőséget adna a kialakult gyakorlat alapján, de a versenytársak, bár már korábban megpróbálhatták volna, inkább nem teszik, ugyanis nem akarják ezzel kockáztatni a már meglévő piaci pozícióikat.