A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tegnap közölte, hogy összesen 2 milliárd forinttal támogatja országszerte a települések közösségi közlekedését. Szegedre több, mint 300 millió forint érkezik, az összeget a Szegedi Közlekedési Kft. és a Dakk Zrt. kapja meg. Az állami hozzájárulás mértéke folyamatosan csökken, ami évről évre nagyobb terhet ró az önkormányzatokra. Adta hírül a szeged.hu.

A helyi közösségi közlekedés támogatása jelenti az egyik legnagyobb pénzügyi feladatot az önkormányzatok számára. Szeged több mint 2 milliárd forintot költ erre a célra az idén. Az államtól háromféle címen érkezik támogatás a városhoz, kapnak kiegészítést például a nyugdíjas- és a tanulóbérletek után. 

Nagy Sándor, városfejlesztési alpolgármester elmondta a lapnak, hogy ez az összeg több mint 10 éve változatlan, közben emelkedett az Áfa, az árak és az infláció is. A 65 év felettiek, nyugdíjasok ingyenes utazása után járó támogatás, ami közel 300 millió forint körül szokott lenni egy évben, ez is hosszú évek óta változatlan.

A támogatások harmadik ága a most megítélt, 2 milliárdos működési pályázatból érkező összeg.

Nagy Sándor hangsúlyozta, ez az összeg is csökkent az elmúlt években. Szeged 7-8 évvel ezelőtt még 550 millió forintot kapott a keretből, most egy kicsivel többet mint 300 milliót. Pedig az önkormányzat a tíz évvel ezelőttihez képest dupláját költi a helyi közösségi közlekedésre.

A most Szegednek megítélt 317 millió forintból a helyi közösségi közlekedés működtetését lehet támogatni. Ebből a Szegedi Közlekedési Kft. a trolik és a villamosok üzemben tartására 242, míg a Dakk Zrt. a dízel és gázüzemű buszokéra 74 milliót kap.


szeged.hu

Képforrás

Ambrus

Czeglédi Ambrus Máté

Czeglédi Ambrus Máté vagyok, jelenleg az SZTE TTIK Környezettudományi mester szakos hallgatója. Mindig is érdekelt a sajtó világa, így már egyetemi éveim alatt kipróbálhattam magam karom hivatalos lapjánál, mint cikkíró, később pedig főszerkesztőként. A médiával jelenleg csak hobbiként foglalkozok, de az írásban mindig is örömömet leltem, így kapva-kaptam a lehetőségért, hogy a DailySzeged szerkesztőségébe kerülhessek. Remélem, hogy sokáig a DailySzeged csapatához tartozhatok majd, és cikkeimmel kiegészíthetem a DailySzeged palettáját valami újjal.