DailySzeged-montázs

Benyújtotta Lázár János a Parlamentbe megyénk átnevezéséről szóló javaslatát - ez alapján 2020. június 4-én hosszabbítanák meg Csongrád-Csanádra, a megyeszékhely Szeged maradna.

A politikus a határozati javaslat indoklásában azt írta: a földrajzi nevek a magyar nyelv és történelem számos - esetenként sok száz éves - emlékét őrizték meg, szerinte

"történetileg kialakult, a helyi lakosság által is széles körben ismert és elfogadott neveket nem túlzás kulturális örökségnek tekinteni". Ebből kiindulva merült fel Csongrád megye nevének megváltoztatása.

Emlékeztetett: a Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozatában támogatta a névváltoztatást. Hogy mindez mennyibe kerül, egyelőre nem tudjuk, de Pest megye azért nem lett Pest-Pilis, mert úgy látták: indokolatlanul sok költséggel és felesleges adminisztrációval járna a megye nevének lecserélése.

(MTI)

Shrug en insta

Tarnay Kristóf Ábel

Kommunikáció-médiatudomány szak, BTK. Politikafüggő szabadságmániás, kinek két állapota ismert: pörög, vagy alszik,bár utóbbi egyre ritkább.