Forrás: Facebook.com

"Öcsillagos női tusoló"

- ezzel az erősen szarkasztikus leírással osztotta meg az igen felkapott fürdő lapján a fenti két képet egy ránézésre nem túl elégedett vásárló a legnagyobb közösségi oldalon. A posztot júniusban tették még ki, azóta nem reagált rá senki, mondjuk érdemes hozzátenni: az oldalra érkezett bejegyzések többségére nem érkezik válasz - sok esetben még a pozitívak sem kapnak legalább egy lájkot, ami furcsa, hiszen sok nagy cég közösségi médiás PR-osai már ennyit is szeretnek elkönyvelni vásárlókkal való internetes kapcsolattartásként.

Mondjuk néhol megértjük, hogy nincs válasz: a beérkező megjelölések (amik általában programokra vonatkoznak) és fotók mellett pl. olyan történetek is helyet kapnak, mint egy egészségügyi okokból úszásra kötelezett beteg, aki ezt a helyet adta meg a penzum teljesítésére - mint írta, "balga módon", ugyanis beszámolója szerint abban a délutáni időpontban, amikor jó lett volna neki, nem engedték be, mert a nagy medencében vízilabdaedzés tartanak, a fenntartott sávokon pedig úszásoktatás van. 

Érdekesség, hogy az oldalon nincsen lehetőség csillagokkal való értékelésre, noha az ilyen jellegű helyeknél ezt be szokták kapcsolni. Mindenesetre a közeljövőben megnézem más szegedi helyek közösségi médiás ügyfélkezelését is, ebből akár egy érdekes cikksorozat is születhet.

Shrug en insta

Tarnay Kristóf Ábel

Kommunikáció-médiatudomány szak, BTK. Politikafüggő szabadságmániás, kinek két állapota ismert: pörög, vagy alszik,bár utóbbi egyre ritkább.