Kedden délelőtt ünnepélyes keretek között nyitották meg a szegedi lézeres kutatóközpontot. A rendezvényen Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Lehrner Lóránt ügyvezető is köszöntőt mondott, majd Krausz Ferenc professzor előadását hallgathatták meg a résztvevők.


Az ELI megvalósításának második fázisa 40,052 milliárd forint támogatási összeggel bír, melynek 85 %-át az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosítja.


„Örömünkre szolgál, hogy az ELI-ALPS hamarosan elérhető infrastruktúráját a hazai és a nemzetközi tudományos közösség szolgálatába állíthatják. A szegedi lézeres kutatóközpontban rendkívül nagy időfelbontással végezhető alap- és alkalmazott kutatások, elsősorban fizikai, biológiai, kémiai, orvosi és anyagtudományi területeket érintenek majd”


– mondta Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője.  




A szegedi ELI-ALPS Lézeres Kutatóközpont egyik tömbjének belső terei


A szegedi intézet – az egy másodperc alatt előállított legtöbb, és egyúttal időben legrövidebb impulzusaival – egyértelműen kitűnik a világ legnagyobb csúcsintenzitású impulzusait előállító intézményei közül. A berendezés a tervek szerint nemcsak az ultragyors fizikai alapfolyamatok, de a biológiai-, orvosi- és anyagtudományok terén is kiemelkedő kutatási eredmények elérését teszi majd elérhetővé – írja a szeged.hu.

Orbán Viktor szerint


„a szegedi kutatóközpont nem olyan beruházás, amellyel felzárkózhatunk Európához, hanem olyan, mellyel Európa zárkózik fel a világhoz”


– írja az MTI. Magyarország akkor lehet a jövő nyertese, ha tudományos kutatóközpontok egész hálózatát hozzuk létre, hogy hazánk ne csak termelési, hanem kutatás-fejlesztési központtá is válhasson – emelte ki a kormányfő a beszédében.




Botka László tegnap tartott sajtótájékoztatót a városházán: Szeged polgármestere akkor azt mondta, hogy ez a beruházás évtizedekre lökést adhat a város gazdaságának az Öthalmi laktanyában – több mint 70 milliárd forintból – épült lézerközpont. A polgármester a megnyitó után úgy nyilatkozott, hogy amennyiben megvalósul a kormány azon ígérete, mely szerint az ELI mellett ipari park létesül, az várhatóan ötezer új munkahelyet jelent majd Szegednek.


A beszédeket ünnepélyes szalagátvágás és az épület bejárása követte, délben pedig Krausz Ferenc professzor előadását hallgathatták meg a résztvevők. A lézerközpont várhatóan 2018. december 31-ére éri majd el a teljes kapacitását.


Képek: szeged.hu, delmagyar.hu, MTI



R%c3%b3zsa2

Seres Rózsa

Mindig is érdekelt a média világa, a középiskola befejezését követően pedig a televíziózás világában is kipróbálhattam magam. Szerkesztő-riporterként leginkább a kulturális témák érdekeltek; miután pedig a bölcsészkarra kerültem, az egyetemi rádió újraindításából is kivettem a részem. Úgy gondolom, hogy a mai világban fontos, hogy a dolgok valódi arcát mutassuk, és törekedni fogok arra, hogy az olvasók továbbra is megbízható forrásként tekintsenek az oldalra.