Tudományos megnyitót tartott az ELI-ALPS csütörtök délután, ahol óriási taps fogadta az első lézeres „lövést”. A megnyitó a ELI-ALPS konferenciatermében volt, amit a dolgozók csak úgy emlegetnek, hogy az Agy. A megnyitóra meghívott vendégek kivetítőn követhették az eseményt. Egy wattmérőn látszott, hogy a dolog működik, egészen 15-ig kúszott fel a mutató, ami ebben a műfajban nagyon jó eredmény.

„Az ELI nyolc nagy lézerrendszere közül három már megérkezett, és ebből egynél a tesztüzem is befejeződött, ez produkálta magát élesben Szegeden. Ezek a lézerrendszerek új világsztenderdet jelentenek. Az ELI-ALPS első, készre jelentett középinfravörös berendezését a francia Fastile és a szegedi intézet munkatársai közösen fejlesztették ki.”

„Az elsősorban biológusok és vegyészek kísérleteihez használható lézerek egy másodperc alatt 100 ezer impulzusra képesek. – Nem ez a nagy szám, hanem az, hogy ilyen ismétlési frekvenciával, ennyire rövid és nagy energiájú lézerimpulzusokat ma máshol nem tudnak előállítani – hangsúlyozta Osvay Károly.”

Ezen kívül a Jénai Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen is tesztüzemben dolgozik már két, nagy ismétlési frekvenciájú lézer.

Abban is egyedülállóak, hogy stabil működésűek, naponta akár 12-14 órán át végezhető velük a munka. Az első három lézeres berendezés értéke megközelíti a 2,5 milliárd forintot.

A csütörtöki első „lövést" megtisztelte jelenlétével Bert Sakmann Nobel-díjas német fiziológus is, de érkezett neves professzor Svájcból és Európa más szögletéből is. – Olyan ez, mint ha Messi vagy Ronaldo jött volna egy szegedi stadionavatóra – fogalmazott Lehrner Lóránt.”

Fotó: www.u-szeged.hu