Nem is gondolnánk, hogy a szabályosan vásárolt bérlet ennyi bosszúságot okozhat, egy budapesti hölggyel azonban mégis ez történt még augusztus közepén. A Budapesti Közlekedési Központ ugyanis szabályozta az automaták visszaadását, így hiába járt volna vissza neki tízezerrel több, csak ötszáz forintot kapott vissza a vásárlást követően – írja az atv.hu, akik akkor a cég által írt válaszlevélre hivatkoztak.


A problémát egyébként leginkább cég hozzáállása okozta, hiszen azt ugyan elismerték, hogy hibáztak, és jogos a panasz, azonban még sem adják vissza a jogosan visszajáró összeget az érintettnek, ráadásul erről a szabályozásról (vagyis, hogy csak akkor tud vissza adni húszezresből az automata, ha minimum tizenötezerért vásárolunk, ő pedig csak egy 9500 forintos bérletet vett) nincs is tájékoztatás a gépeken.  


Elnézést kértek a kellemetlenségért, de nem fizetik vissza a kárt – legalábbis ez állt abban a válaszlevélben, amit az érintett hölgynek 28 nap után postáztak. Hiába jelezte a hibát azonnal az ügyfélszolgálaton, majdnem egy hónapot kellett várnia arra, hogy valami történjen.


A BKK levelében arról tájékoztatták, hogy a rendszer szerint tízezressel fizetett, amiből meg is kapta az ötszáz forintos visszajáróját, ezért nincs lehetőségük a további tízezer forint visszatérítésére. Hozzátették, hogy az automaták az összes érvényben lévő fizetőeszközt elfogadják, de az „ügyfelek védelmében” szabályozták a visszaadást, viszont már dolgoznak azon, hogy az erről szóló információ minden automatára felkerüljön. Időben, de tényleg.


A válaszlevélben az a legérdekesebb, hogy a cég egy szóval sem vonta kétségbe, hogy megkárosították, ráadásul még elnézést is kértek a kellemetlenségért és azt is hozzátették, hogy bíznak abban, hogy a jövőben kedvezőbb tapasztalatokat fog szerezni a szolgáltatásaik igénybevétele során. Na, persze.


Az érintett vásárló egyébként nem hagyta annyiban az egészet, ezt követően a Budapesti Békéltető Testülethez fordult, ahol arról tájékoztatták, hogy nagyon sokan panaszkodnak náluk hasonló okok miatt a BKK jegy- és bérletautomatáira.


Közben már a BKK is reagált a történtekre, szerintük: „Nem húszezres, hanem tízezres bankjeggyel fizetett a jegy- és bérletautomatánál az az utas, akinek levelét közölte a sajtó, azt állítva, hogy tízezer forinttal megkárosította őt a BKK. Az utas állítását az automaták informatikai felügyeleti rendszerének jelentése is cáfolja; emellett az augusztus 14-i napon a Lehel téri automatáknál nemcsak ő, senki nem fizetett húszezer forintos bankjeggyel. Az automaták vásárlásbarát visszaadási szabályai szerint, ha valaki 9500 forintos bérletet vásárol, nem is tud húszezer forintos bankjeggyel fizetni" - írták az atv.hu szerkesztőségéhez eljuttatott közleményükben kilenc órával a hír első megjelenését követően.


A BKK azt is közölte, hogy a teljes automatahálózatán havonta közel 1,3 millió tranzakció történik; az új hálózat 2014. márciusi elindulása óta nem fordult még elő, hogy a bankjegyfelismerő rendszer tévesztett, meghibásodott volna. „A fent leírtak alapján most sem ez történt. A kérdéses automatában a nap végén nem volt többlet pénz, és az automaták gyártója is megerősítette az automata helyes működését. Erről a szakvéleményük is a BKK rendelkezésére áll."


…és ezek után csodálkoznak azon, hogy ennyien próbálnak meg bliccelni a járatokon. Ha még azt az utast is lehúzzák anyagilag, aki tisztességesen és szabályosan szeretett volna bérletet vásárolni, mit várnak azoktól, akik eddig is kijátszották a rendszert.  Kíváncsian várjuk, hogy mi lesz az ügy folytatása, hiszen holnap reggelre akár még az is kiderülhet, hogy az érintett nem is fizetett.


(Képünk csak illusztráció, forrása: bkk.hu)


R%c3%b3zsa2

Seres Rózsa

Mindig is érdekelt a média világa, a középiskola befejezését követően pedig a televíziózás világában is kipróbálhattam magam. Szerkesztő-riporterként leginkább a kulturális témák érdekeltek; miután pedig a bölcsészkarra kerültem, az egyetemi rádió újraindításából is kivettem a részem. Úgy gondolom, hogy a mai világban fontos, hogy a dolgok valódi arcát mutassuk, és törekedni fogok arra, hogy az olvasók továbbra is megbízható forrásként tekintsenek az oldalra.